„Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok...” (13. vers) A megszentelődés az emberi élet célja, a 90. zsoltárnak is szép vágya: „...hogy bölcs szívhez jussunk”. Bárcsak életünk az évek múlásával józan bölcsességbe és erkölcsi tisztaságba torkollna. A tapasztalatunk szerint azonban be kell érnünk azzal a nem kevés jóval, hogy ha jobbak nem is leszünk, legalább jobban látunk. Lássuk már a megszülető Jézusban a szeplőtelen bárány vérét, áldozatát, ami nekünk egyetlen reménységünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Virrasztási igeolvasás: "Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok...
-
Virrasztási igeolvasás: " Krisztus eljövetelének várása Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert t...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése