A zsoltárok negyedik könyve utolsó éneke Izráel történetének, a nép bűnös viselkedésének sötét és mély vermébe húz le. Isten jóságára, irgalmas jelenlétére és tetteire az emberi értetlenség, engedetlenség, hűtlenség, feledékenység, bálványimádás, megvetés, zúgolódás, megkeserítés volt a válasz lépten-nyomon. Történetük arról szól, hogy Isten szentségét és igaz jellemét ingerelték döntéseikkel, aminek a fogság lett a vége. A megbánás alázata elismeri a büntetés jogosságát.
Aki a nyomor idején is tiszteli Istent, az tekint Istenre igazán Istenként (48. vers).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése