A perzsa király Ezsdrást „papnak” nevezte, majd a „menny Istenének törvényében tökéletesen jártas írástudó”-nak (12. vers). Papi mivoltában a zsidó közösségen belüli tisztségét, a másikkal, zsidó szemmel pogánynak számító királyi udvarban betöltött hivatalát jelöli, amellyel közössége vallási ügyeinek mintegy az „előadója” volt. Kettős elismerés. Tegyünk meg mindent azért, hogy szolgálatunk a gyülekezet épülésére legyen, s eközben a keresztyén hittől távol lévők számára Isten beszédének értékrendjét képviseljük.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
Virrasztási igeolvasás: "Amikor Jézus a templomban tanított, hangosan kiáltva szólt: Ti ismertek engem, tudjátok is, honnan való vagyok...
-
Virrasztási igeolvasás: " Krisztus eljövetelének várása Ennek idejéről és órájáról pedig nem szükséges írnom nektek, testvéreim, mert t...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése