Százéves harangok

Nincs véletlen, minden Isten gondviselésének tudható be.

Jó másfél éve, egy októberi napon a bélzeréndi parókián rendeztem az irattárat. Akkor már tudtam, hogy ott még Isten kegyelméből folytathatom szolgálatomat, de nemsokára már egy új parókiáról végzem a beszolgálást, hiszen a nagyzeréndi gyülekezet megválasztott lelkipásztorának, s már csak idő kérdése, hogy mikor költözök az új szolgálati helyre.

Annak tudatában, hogy Bélzerénden minden rendben van, kezdtem átnézegetni a régi iratokat, melyek nem voltak rendszerezve. A papírok között rátalálok egy régi, sárgás lapokból álló iratcsomóra, amely felkelti érdeklődésemet.

Tudom, hogy nincs véletlen, minden Isten elrendeléséből és úgy történik, ahogyan annak lennie kell.

Felkelti érdeklődésemet a cím után található dátum: 1922. június 4. - Trianon

Beleolvasva az írásba meglepve veszem észre, hogy alig két évvel a tragédia után ünnepi beszéd hangzott el Nagyzerénden, azon a helyen, abban a templomban, ahol nemsokára folytatom szolgálatomat.

Nincs véletlen - nem véletlen, hogy most találom meg, Istennek terve van ezzel!

Az ünnep abból az alkalomból tartatott, hogy három újonnan beállított harangot adtak át földi hivatásának.

Az ünnepi beszédet, igehirdetést és imádságokat Igyártó Sándor, bélzeréndi református lelkész nemcsak elmondta, hanem leírta, hogy ne csak az akkori emberek hallják az Isten beszédét, hanem a jövendő nemzedék is őrizze azt.

Hiszem, hogy nincs véletlen, Isten akarata volt, hogy akkor megtaláljam.

Most pedig, a harangok átadásának századik évfordulóján szeretném megosztani ezt a kincset.

Olvassuk és értsük meg: ez a mi történelmünk! Isten a mi erősségünk!

Előima és ünnepi beszéd

 Elmondtam 1922 június 4én, pünköst másodnapján a nagyzeréndi ref. templomban, midőn az egyház három újonnan beálitott harangját átadtuk földi hivatásának.

 Előima: Végtelen Isten! Mindenható felség, kinek légyen szavadra világok jönnek elő a semmiségből, a kinek dicsőségéről beszél ez az egész természet, alázattal borulunk most le előtted, midőn e kegyeletes eszközöket, áhitatra buzditó harangjainkat adjuk át földi rendeltetésüknek.

A te lakásod, a nagy mindenség, a melyet teremtettél, éltetsz és fentartasz, minket pedig a földhöz köt ez a nyomorult test.

De gyarlóságaink, botlásaink között is érezzük, hogy mi tőled származtunk, tőled eredtünk, mert a lelkünk az téged keres, téged óhajt, veled egyesülni vágyik mint boldogságunk egyedüli forrásával.

Ez az érzés, a hozzád való vágyódás érzése emeltette fel az ősökkel itt ezt a templomot s ennek hivó harangjait. Az idők véres zivatarai azonban templomaink tornyából a harangokat is elszólitották. Fiainkkal együtt ők is elmentek a harczmezőkre.

A harczok elcsendesedésével imé atyánk! neved dicsőségére uj harangokat állitunk.

Itt függenek immár az uj harangok, hogy buzditsák a sziveket.

Áldd meg, szenteld meg őket atyánk, hogy legyenek azok mindenkor reád emlékeztető, szent neved dicsőségét szolgáló eszközök.

Adjad, hogy hivogassanak ide mindenkit és a ki idjön, a ki e ház küszöbén belép, vigasztalás nélkül, reménység nélkül innen el ne menjen.

Kegyelmed folytán atyánk! tanuljon itt a keményszivü megbocsátani, a hütelen hüséget, a hitetlen hitet, a gyámoltalan gyámolt találjon és leljen védelmet itt az, a kit minden elhagyott.

Téged dicsérjenek itt a csecsszopók is. Deli ifjak és zsenge szüzek ékesek legyenek itt szivben és lélekben.

Az élet munkájában küzdő férfiak és nők erőt, segedelmet nyerjenek itt munkájokhoz. A vénség ékes koronájával megékesitett öregek lássák itt meg idvezitésednek örömét.

Ha a harangok hivó szavára majd itt összegyülünk, minden alkalommal emeljen fel bennünket a te szent igéd, hogy egy szivvel és szájjal dicsőitsük szent nevedet.

Áldd meg e gyülekezet előljáróit, hogy lelkesülten s szent buzgósággal forgolódjanak s úgy vezessék népedet, hogy mindenek ékesen és szép renddel legyenek.

Áldd meg az egész gyülekezetet, hogy véren megváltott ref. egyházadat szeresse szivéből, lelkéből.

Adjad azt atyánk! hogy ne csak a harangok, de a szivek is épüljenek mi közöttünk.

Te pedig örök felség! végetlen szeretet! maradjál áldásban szent Fiaddal, szentlelkeddel mind az időknek végéig. Ámen

 

Ünnepi beszéd

 

Alapige: 95 Zsoltár 6-8 vers „Jőjjetek el, imádjuk, boruljunk le arczczal, hajtsuk meg térdeinket a mi teremtő Urunk előtt, mert ő a mi Istenünk és mi az ő mezejének népei és az ő kezének juhai vagyunk. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményitsétek sziveteket.”

Előfohász: Kegyelem tinéktek és békesség az atya Istentől és a mi Urunktól, a Jézus Krisztustól, a ki adta magát a mi büneinkért, hogy kimentene minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek a mi atyánknak akaratja szerint, kinek légyen dicséret, dicsőség, mindörökkön örökké. Ámen.

Ker. gyülekezet! Ezen ünnepélyes pillanatban erőtelennek érzem magam arra, hogy gyarló erővel és rebegő nyelvvel legyek szószólój egy gyülekezet nagy örömének és tolmácsolója azon magasztos, felemelő érzelemnek, mely bennünke mindnyájunkat itt most egybegyüjtött. Mert tudom, hogy az örökkévaló Istent az egeknek egei be nem foghatják és mégis elfér a legparányibb helyen, az emberi szivben is, mert látom és érzem, hogy itt van most is mi közöttünk. A mennyi sziv itt most feldobog, a mennyi lélek itt most imádkozik, annyi dicső háza, templom van itt a hatalmas Istennek.

Ünneplő ker. gyül. a jövendőnek, a titokzatos jövendőnek épitett most a buzgó áldozatra készség kegyeletes eszközöket, áhitatra serkentő harangokat. Az ércznek a nyelve, mely pusztitó vérzivatarokban, vértontó csatákban kiáltott, most csendes áhitatra, buzgó imádságra fog bennünket hivogatni.

Bizonytalan a jövendő. Nem tudjuk, a várva várt békesség be fog-e szállani a szivekbe? Sötét felhő terül el szemeink előtt, de felhőn át is, ködön át is meglát téged a lelkünk hatalmas Isten, a ki vele vagy a benned bizókkal. Sőt még ezért a sötét felhőért is, mely jövőnk képét eltakarta, áldd a lelkünk, hogy igy, mintegy fátyolon át szemléljük a jövendőt. Mert bizony a jelenünk sok fájdalma másképpen letörné lelkünknek szárnyait, s oda dobna bennünket, egész jövendőnket a sötét reménytelenségnek.

De félre a kicsinyhitüséggel Ref. gyül. Hiszen örömünnepet ülni jöttünk itt össze. Én pedig hivogatlak alapigénk szavaival benneteket a mi Istenünkhöz a Zsoltáriró szavaival, hogy higyjünk, hogy bizzunk Istenünkben. „ Jöjjetek el, imádjuk őt, boruljunk le arczczal, hajtsuk meg térdeinket a mi teremtő Urunk előtt, mert ő mi nékünk Istenünk, és mi az ő mezejének népei és az ő kezének juhai vagyunk. Ma azért, ha az ő hivó szavát halljátok, meg ne keményitsétek a ti sziveteket.”

I.

Jöjjetek el, imádjuk őt, boruljunk le arczczal, hajtsuk meg térdeinket a mi teremtő Urunk előtt, mert ő mi nékünk Istenünk, és mi az ő mezejének népei és az ő kezének juhai vagyunk.

Igen! Az övéi vagyunk. Azért ha mostan, vagy bármikor megcsendülnek itt ezek a harangok, hallják meg minden élők a hivogató szót és seregeljenek az Úr szinei elé.

Ezen hivogató szó vezessen bennünket egész életünkben.

Majd mikor csendes alkonyatkor végig száll a rónákon az esteli harangszó s a megfáradt munkás letörölvén verejtékes homlokát nyugovóra siet, szálljon át a lelkén, szálljon át a szivén a megnyugvás boldogitó igéje „Ne menjen le a nap a te haragodon”

Jusson eszünkbe mindnyájunknak életün utjain, hogy a tied, a te néped vagyunk Uram, s igy egymásnak testvérei.

A te néped vagyunk. Mélységes hálája szivünknek ma is feléd buzog!

Örömlángok lobognak ma lelkünkben, ünnepi virágok nyilnak szivünkben s illatukat mint hálaáldozatot küldik most magasságos eged felé az erőért, a vigasztalásért, a megsegitő kegyelemért, e gyülekezet pásztoráért és mindazokért a buzgóságos lelkekért, a kik a hitnek, áldozatra kész isteni félelemnek ez ujabb bizonyságtételeit szent templomunk falai közé beállitották.

Óh legyenek hát e harangok hivogatói, felébresztői a megfásult sziveknek, hirdetői a te félelmednek, tanubizonyságai a református hit evangyeliumi világosságának s megszentelt közös oltári tüzhelyei a felebaráti igaz szeretetnek s a szivek békéjének.

A kik a hivó szavakra itt leborulunk legyenek megáldva. Az özvegy és árva oltalmat találjon. A lélek, mely ide kivánkozott boldog legyen, a halottak pedig, kiket a harangokkal együtt mi is elsiratunk, legyenek áldottak e földön s az Isten országában.

E harangok hirdetői legyenek örökkévaló dicsőségednek, áhitatra gerjesztői legyenek az emberi szivnek. S ha majd megsokasul mezőinkön, szántóföldeinken az áldás s a kik könyhullatással vetettek most örvendezve aratnak, ezeknek öröménekét érezze meg más is. A harangok hivó szózata gyüjtsön bennünket mindnyájunkat egyező akaratra, mert mi az ő népei vagyunk, igy egymással testvérek.

Ha az életnek keserüségei lenyügözik lelkünknek szárnyait s nem bir lelkünk a mélységből hozzád emelkedni, e hivó hangok által szólits magadhoz óh atyánk s lehellj belénk életnek lehelletét, hogy a te lelkednek ereje elevenitse fel a mi megbágyadt szivünket, hevitse fel buzgóságunkat. E nehéz idők megpróbáltatásai között legyen nekünk lámpásunk szent igéd, bátoritó erőnk a Szentlélek ereje.

Szomorú napok jöttek a te magyar népedre. De nem panaszkodunk és nem zugolódunk mert tudjuk, hogy tőled való elfordulásunk az oka minden fájdalmunknak, minden nyomorúságunknak. Megrontottuk törvényedet, elfeledtük parancsidat, nem hallgattuk szent igédet. S a míg más népeknek története öröm, dicsőség, nagyság, a miénk csak a keserü fájdalom.

Ha elmélkedünk a multról, vagy rágondolunk a jelenre, ajkunk reszket, szemünkbe a fájdalom miatt könyny szivárog, mert tudjuk, hogy bármely nagyok is büneink de testünk, lelkünk, egész lényünk, a tüzes, rajongó fajszeretet. De nem teszünk neked szemrehányást atyánk, hanem inkább feléd fordulva megcsókoljuk ostorodat, a melylyel megvertél.

A tékozló fiu is, midőn nyomoruságba jutott, mikor megyötörték a testét, a lelkét, a rettenetes fájdalmak, mikor végig nézte kiaszott tagjait s látta a roncsolt testét gyéren fedező rongyokat, akkor tudta meg, hogy mit veszitett el. S mikor eszébe jutnak gyermekkorának boldog évei, az egyszerü apai ház csendes örömeivel, a szép tágas udvar, a tiszta lakás, az egyszerü, de tápláló eledelek, a derék édes apa, ki egykoron térdén ringatá, valami kimondhatatlan fájdalom nyillalik a lelkén keresztül s igy kiállt fel: Felkelek és elmegyek az én apámhoz, az én megvetett, kicsufolt édes apámhoz s megmondom néki: „Atyám! vétkeztem az ég ellen és te ellened s nem is vagyok már méltó arra, hogy fiadnak nevezz, de legalább olyanná tégy, mint a te béreseid közül egy.” És a mikor megfürdött bünbánatának könynytengerében, akkor kezdődött reá nézve egy másik, egy szebb, egy ujabb egy boldogabb élet.

Atyámfiai! A mi életünket példázza ez a történet. Mindnyájan tékozló fiak vagyunk. Elfordultunk az édes apai háztól. Egyenetlenkedtünk, pártoskodtunk, bünt bünre halmoztunk, a mi atyánk pedig megvert bennünket. És ime itt vagyunk most megalázva, meggyötörve.

Óh, ha fel nem ébred bennünk a tékozló fiunak bünt megsirató érzelme, - el vagyunk veszve.

Jöjjetek azért vissza a megcsufolt édes apai házhoz: a hithez, a valláshoz. Az édes apa, a mi Istenünk az apai szeretet meleg szavaival hivogat most is titeket. Jőjjetek azért el, boruljunk le arczczal előtte, mert mi az ő népei vagyunk, ő pedig a mi Urunk. A harangok is mintha eszt kiáltanák belé a levegő égbe.

Emberek! Ti bünös emberek térjetek vissza az Istenhez!

II.

Ma, ha az ő hivó szavát halljátok meg ne keményitsétek sziveteket.

Ker. gyülekezet! Ti hálákat adni jöttetek fel most szent templomunkba, hálát adni azért, hogy az Isteni kegyelem benneteket megsegitett és hogy ezeket az uj harangokat az Isten dicsőségére e templom falai közé felemelhettétek.

Vigyázzatok azért! Ha az ő hivó szavát halljátok, meg ne keményitsétek sziveteket.

Ezek az újonnan beállitott harangok minden napon beszélnek hozzánk s hivogatnak benneteket.

Figyeljetek hát és hivó szavát megértsétek, mert ha Istentől elszakadva rossz szellemek ütnek tanyát szivetekben, testetek – izzó fájdalmaiban, lelketek égető kinjaiban és – az öntudat vádolásaiban meg fogjátok érezni, hogy a megbántott Isten is elfordult tőletek s a fájdalmak, könnyek özönvize bont el, hogy soha többé boldogok ne lehessetek.

Egy rettenetes világégés, világháboru tenger szenvedése, borzalma sujtotta meg az emberiséget és sok rossznak a látása mérgezte meg a sziveket.

Sok időnek kell még eltelni, míg az emberiség megtalálja azt a lelki egyensulyt a mely az élet hajóját biztosan vezesse ama csendes révpart, a biztos vég felé. Káromlások hallanak még ma is a levegő égben, a melyek ég felé indulnak, de miként a feldobott kő ismét lehullanak s a káromlónak fejére zuhannak. Az emberi szivben a jónak is, a gonosznak is csirái megvannak. Nekünk arra kell törekedni, hogy végtére is, a jó kerekedjen felül.

Igyekezzünk azért az embereket szeretettel megnyerni, igyekezzünk egymást jóra serkenteni s mindenek felett buzgóbban szeretni.És igy, ha majd földi porsátorunk leomol s földi létünk muló határai ködben vesznek is el szemeink elől, meghalunk abban a felemelő, abban a boldogitó tudatban, hogy nemcsak önmagunknak, de másoknak is éltünk e világban.

Ker. Gyülekezet! Nem tudjuk, hogy mit hoz reánk akár csak a holnapi nap is. Nem tudjuk, hogy diadalmas lesz-e életharczunk, vagy elbukunk e földi küzdelemben. De azt az egyet tudjuk, hogy Isten vele van a benne bizókkal s örömükben avagy bánatukban odacsatlakozik földi életünkhöz.

Itt van köztünk most is anyaszentegyházában, melyben igéit hirdetjük s a mely dicsőségére most is ez uj harangokat felemelte. Itt van most is köztünk szivünkben, a mely nyugodalmát tőle várja, boldogságát nála keresi.Bünbocsánata és gyógyulása ő a beteg lelkeknek, örök élete a benne élőknek, de itélete és kárhozata azoknak, a kik tőle meg átalkodottan elfordulnak.

Ezért hivogatlak benneteket ő hozzá, ezért kérlek benneteket alapigénk szavaival „Ma, midőn az ő hivó szavát halljátok, meg ne keményitsétek sziveteket.”

Most már pedig ünneplő ker. Gyülekezet! ezek a harangok legyenek megáldva és megszentelve.

Én ezennel átadom őket földi hivatásuknak. Messze zugó hangjuk szálljon a magasságos egek felé és hadd hirdesse minden időben az örökké élő Istennek dicsőségét. Hirdessék nekünk, valahányszor megszólalnak azt, hogy bármi némü sorsba jussunk, emeljen, a szerencse a karjaira, avagy lepjen el a nyomoruság árvize: nekünk Istenben való bizodalmunkban megtörni soha nem szabad! Mert ha roncsolt testünk sirba is rogy, de a lelkünk örökké élni fog. A lelkünket is tekintsük hát, a lelkünket is műveljük hát, hogy a lelki élet áldásait látva még a hitetlenek is felébredjenek és minden térdek meghajoljanak az Isten előtt, ki adta nekünk az Úr Jézus Krisztust, akinek nevére térjen dicséret és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen.

 

Irta:

Bélzerénd 1922 junius 2

Arad m.

 

Igyártó Sándor

      ref. lelkész.

 

Megáldás

 

Mostan pedig ker. gyül! Áldjon meg tégedet az úr és őrizzen meg tégedet. Világositsa meg az úr az ő orczáját te rajtad és könyörüljön te rajtad. Hallgasson meg tégedet az úr és legyen győzedelmessé az ő neve te általad. Küldjön te néked idejekorán való segitséget és oltalmazzon meg tégedet. Adjon tenéked az ég harmatából, a föld kövérségéből, a lélek gazdagságából és a kegyelem bőségéből. Ellenségeidet szégyenitse meg, a téged szeretőket áldja meg, az éretted imádkozókat hallgassa meg.

Vigasztalja meg a te szivedet és erősitsen meg tégedet a beszédben és minden jó cselekedetben.

Legyen áldott ez az egész gyülekezet, mely jár az evangyeliom világosságában. Annak pedig a ki támaszt mi közöttünk prófétákat, apostolokat, hitvalló hősöket,… ki mindeneket megcselekedhetik feljebb mint kérjük vagy elménkbe foghatjuk, annak dicsőség legyen az anyaszentegyházban a Kr. Jézus által minden időben. Örökkön örökké. Ámen.