Bibliaolvasás: János evangéliuma 6, 35-40
"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér / s tavaszi zápor fűszere a földnek..." - fogalmazza meg Shakespeare a LXXV. szonettjében a szerelmes ember örök vallomását. Igénk ugyanez, csak fordítva mégis. Nem az ember a szerelmes, hanem Isten szereti annyira az embert, hogy Ő maga az élet kenyere lesz számára. Belőle élünk, de ő ezt nem bánja - önmagát adja, hogy éljünk általa!
35Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. 36De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. 37Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; 38mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. 39Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. 40Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése