Sokan észleltük az elmúlt napokban, hogy a temető bejáratánál lévő konténer megtelt, és a környékén felhalmozódott, sírokról leszedett régi koszorúk méltatlan látványt nyújtottak kegyeleti helyünkhöz.
Vannak helyzetek, amikor a szavak mellett tettekre van szükség. Dávid Zsolt férfitestvérünk – aki egyébként is rendszeres résztvevője a gyülekezeti temetőtakarításoknak – most is példát mutatott: a tettek mezejére lépett, aminek köszönhetően a szemétszállító cég elszállította a felgyülemlett hulladékot. Köszönjük önzetlen segítségét és közbenjárását!
Vigyázzunk közösen a rendre!
Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy a jövőben közösen ügyeljünk a temető tisztaságára:
Kérjük, hogy a régi koszorúkat és a szemetet ne a bejáratnál, vagy más sirhelyek közelében hagyják, hanem legyenek szívesek elvinni a temető területén kijelölt tárolókhoz.
Arra biztatunk mindenkit, hogy lehetőség szerint kerüljük a műanyag koszorúk használatát, hiszen ezek környezetterhelése jelentős és nehezen kezelhető hulladékot képeznek.
Javasoljuk, hogy a jövőben csak a legközelebbi hozzátartozók helyezzenek el (élővirágból és fenyőágból) koszorút. A távolabbi ismerősök, barátok egy-egy szál élő virággal, vagy koszorúmegváltással fejezzék ki részvétüket.
Ha mindannyian odafigyelünk a saját szeretteink sírhelyének környezetére, sokkal könnyebb lesz az egész temetőt méltó állapotban tartani.
„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az...” – Vigyázzunk közös értékeinkre és elhunyt szeretteink nyughelyére!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése