„Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló?
Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből.
Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.
Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.
Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.
Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta.
Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.
Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze.
Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.
Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.
Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.
Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!
Abűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.
Az Úr akarata volt az, hogy betegség törje össze.
De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él.
Az Úr akarata célhoz jut vele.
Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket.
Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.
Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”
Ézsaiás könyve 40, 1-11
Alapige:
„Ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében.
Hiszen erre hívattatok el, mivel Krisztus is szenvedett értetek, és példát adott nektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját, mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.
Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az ő sebei által gyógyultatok meg.
Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez.”
1Péter 2, 21b-25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése