„...úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.” (1. vers) Minden úrvacsora megünneplése intelemmel zárul. Valóságos veszély az, hogy valamit értünk, elfogadunk, aztán mindezt eldobjuk magunktól. Mélységes bűnbánattal köszönjük meg neki azt a nagy atyai türelmét, amelyet nekünk ajándékoz, amikor levegőnek nézzük az emberi, isteni gesztusokat, hiábavalóvá tesszük az ő nagy jóságát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése