Vajon hogyan szeretheti Istent az, aki magát nem tudja? Pedig a kettő elválaszthatatlan egymástól (40. vers). Vajon mi lehet az oka, hogy önmagunk mélyebb megismerésének és belső világunk elfogadásának hiányát az istenszeretet narratívájában próbáljuk súlytalanítani? Milyen nagy szabadság, amikor az ember képessé válik arra, hogy elfogadja saját magát Isten alkotásaként úgy, ahogy van, hiszen így tudja majd szeretni a felebarátot – és talán egyszer majd Istent is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése