„Péter és az apostolok így válaszoltak: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek." (Apostolok cselekedetei 5, 29)
"Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől."
Mózes második könyve 13, 20-22
"Azután útnak indultak Szukkótból, és tábort ütöttek Étámban, a puszta szélén. Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek. Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől."
Mózes második könyve 13, 20-22
Jézus, úgy tűnik, más irányba viszi a beszélgetést, mint Nikodémus: új születésről, új életről beszél, amely csak a Szentlélek által lehetséges. Isten országába, az isteni teljhatalom valóságába csak azok léphetnek be, akik az újjászületéssel polgárjogot nyertek rá. Vagyis mégsem viszi más irányba Jézus a beszélgetést, hanem a prófétai tanítás lényegéhez vezet: az új élet Isten adománya. Esztendő végeztén, amikor nemcsak egy évet, hanem egész eddig eltelt életünket mérlegre tesszük, érdemes és szükséges helyes mértékkel mérni: él-e bennünk a mennyei polgárjogunk erős és boldog tudata? Hívtunk-e másokat is új életre születni élő hitben? Csupán titkos tanítványai voltunk-e Jézusnak, vagy eltökélt követői a Mesternek? Hisszük-e, hogy Jézusban szerette és szereti Isten a világot? Boldog évünk volt, ha hittük.
János mintegy felülnézetből beszéli el virágvasárnap történetét. Megjegyzi, hogy amikor a tanítványok a feltámadás erejében visszaemlékeztek minderre, akkor jutottak teljes hitre Jézus szavait és a régi jövendöléseket illetően. Ellenségei bizonyítékot követelnek Jézustól, hogy ekként igazolja prófétai felhatalmazását. Válaszában Jézus itt is a nagy jelről beszél: harmadnapi feltámadásáról. De végzetesen nem értik szavait. A Szentlélek bölcsessége kell hogy különbséget tudjunk tenni mulandó dolgaink és az üdvösségügy között. Nem lehet szétválasztani őket, de nem is azonosíthatók minden további nélkül. Ebben gyökerezik Péter apostol buzdítása (1Pt 2,5). Lelki házzá épülni a feltámadás előképe.
Figyeljük meg Jézus szabadságát! Édesanyja sürgetőleg jelezte neki, hogy nagy botrány készül a kánai lakodalomban, mert elfogyott a bor. Valamit tenni kell. Jézus feleletével mintha elutasítaná, hogy beavatkozzon. Aztán mégis beavatkozott, csodát tett. Mert eleve beavatkozott: közöttünk lakozott. A többi evangélista feljegyzi, hogy sokszor megszánta a betegségtől és éhségtől gyötrődő embereket: meggyógyította őket, és kenyércsodát tett. De mindezek csak előjelzései voltak a nagy jelnek, a döntő beavatkozásnak: a kereszthalálnak és feltámadásnak. Az evangélista így foglalja össze egész evangéliumát: a jeleket Jézus azért tette, hogy higgyünk őbenne, és örök életünk legyen (Jn 20,30). Az isteni szabály szerint az ajándékozó mindig több, mint az ajándék. Kérjünk tőle bátran. Tőle kérjünk.
Jézus első tanítványai majd „nagyobb dolgokat” fognak látni, mint amit most megtapasztalnak a közvetlen megszólításkor. Mennyire nem egyformák a tanítványok, mégis egyöntetűen követik az Isten Bárányát, a Mestert, a Messiást, az Emberfiát, Izráel királyát, Isten Fiát. „Kövess engem!” (János evangéliuma 1, 43) – ez a még ismeretlen Jézus szava az első tanítványokhoz. Ezek a tanítványok mind ott lesznek majd a csodálatos halfogáskor, amikor a Feltámadottal találkoznak. Akkor a Mester ugyanazt mondja Péternek, mint először: Kövess engem! (Jn 21,22). De akkor már isteni neve van Jézusnak: Úr. Az lát folyton nagyobb dolgokat, aki valóban követi Krisztust.
Isten kiemelkedő feladatot bízott Keresztelő Jánosra: ő Krisztus első tanúja. Már Erzsébet méhében köszöntötte Jézust, és bár nem tett csodát, prédikálása maradéktalanul igaz volt. Ő a Megváltó útkészítője, megkeresztelője, a vőlegény barátja. Itt közölt tanúskodása prófétai szó, örvendező bizonyságtétel. János kijelenti: aki utána jön, nagyobb nála. Krisztusnak növekednie kell, neki pedig kisebbé lennie. Jézus mégis azt mondja róla: asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb. Ugyanez jellemzi minden bizonyságtévő és Krisztus viszonyát. A mi tanúságunk töredékes, Krisztus mégis reánk bízza az evangéliumot; nem vagyunk méltók, hogy a saruja szíját megoldjuk, de ő barátainak nevez bennünket; előtte térdet hajtunk, de mikor felemeltetik, minket is magával visz (Jn 12,32).
Máté evangéliuma 2, 1-11
Alapige:
"Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk."
Zsidókhoz írt levél 1, 1-4
Máté evangéliuma 2, 1-11
Alapige:
"Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. Annyival feljebb való az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt náluk."
Zsidókhoz írt levél 1, 1-4
„Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (János evangéliuma 1, 16). A szó szerinti fordítás: „kegyelem helyett kegyelmet”. A következő, a 17. vers árulja el, hogy miről van szó: kaptuk (a törvény) kegyelme helyett Jézus Krisztus igazságát és kegyelmét (az evangéliumot). Nem panaszkodhatunk, nem rossz csere.
"Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik."
Lukács evangéliuma 2, 1-20
Alapige:
"Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Hallgasd csak! Őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára; meglátják majd mindenütt a földön Istenünk szabadítását."Ézsaiás 52, 7-10
Bibliaolvasás:
"Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott. Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik."
Lukács evangéliuma 2, 1-20
Alapige:
"Milyen kedves annak az érkezése, aki örömhírrel jön a hegyeken át! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Hallgasd csak! Őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az ÚR a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az ÚR, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az ÚR minden nép szeme láttára; meglátják majd mindenütt a földön Istenünk szabadítását."
Ézsaiás 52, 7-10
„…a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt” (János evangéliuma 1, 11). Itt kezdődnek igazán a bajok. Az egy dolog, hogy az egyébként nem is létező sötétség nem tud mit kezdeni a megígért és megérkezett Messiással. De az övéi… Tekintsünk a világot betöltő fényre, és a vakító fényben vegyük észre: már nem a „világról” van szó. Nem is csak általában „az övéiről” van szó. Rólam van szó.
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be...Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."
János evangéliuma 1, 1-5 és 9-14
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be...Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal."
János evangéliuma 1, 1-5 és 9-14
„A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be” (János evangéliuma 1, 5). Albert Einstein egyetemista korában vitába szállt professzorával: a sötétség nem „létezik”, az csak a fény hiánya. A hideg a hőnek a hiánya. Gyűlölet sincs: az csak a szeretet hiánya. Amikor szétárad a fény – felkel a nap –, a sötétség tovatűnik, nincs többé. A „nem létező” sötétség ezért volt képtelen befogadni a Világ Világosságát. Ma is ezért képtelen.
"Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az ÚR karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul."
Ézsaiás könyve 53, 1-9
"Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az ÚR karjának ereje ki előtt volt nyilvánvaló? Mint vesszőszál sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul."
Ézsaiás könyve 53, 1-9
„Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt” (Jób könyve 42, 12). A kívülállók vérmérséklettől függően gúnyolták és gúnyolják Jób könyvét. Az Istenben hívő olvasóban is súlyos kérdések fogalmazódnak meg. Nekem az a nézet a szimpatikus, amely azt vallja: Jób könyve nem egy bekövetkezett eseménysort örökít meg. Ez egy Istentől ihletett tanító költemény. A megoldás kulcsa Jézus imájában található: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak” (Károli-fordítás: „…így volt kedves teelőtted” Mt 11,26). Nehéz elfogadni, nehéz kimondani, de érdemes.
"Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz."
Ézsaiás 11, 1-10
"Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az ÚR lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és erő lelke, az ÚR ismeretének és félelmének lelke. Az ÚR félelme lesz a gyönyörűsége. Nem a látszat után ítél, és nem hallomás után dönt, hanem igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában. Megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst. Igazság lesz derekának öve, csípőjének öve pedig a hűség. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. A tehén a medvével legel, kölykeik együtt heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. A csecsemő a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek mérges kígyó üregébe dugja a kezét. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki, betölti a földet az ÚR ismerete, ahogyan a tengert víz borítja. Azon a napon Isai gyökeréhez fognak járulni a nemzetek, mert ő lesz a zászlaja a népeknek, és székhelye dicsőséges lesz."
Ézsaiás 11, 1-10
„Nincs a földön hozzá hasonló…” (Jób könyve 41, 25). Mesteri módon fonódnak egymásba a mitikus ősállat, a Leviatán, a mélység ura, az állatok királya vélt, regélt tulajdonságai a valóságos krokodil leírásával és jellemzésével. Még napjainkban is a modern fegyverek birtokában számos vadászbaleset történik, ha a krokodil az ellenfél. Az is a Teremtő által alkotott teremtmény. Téged mi nyűgöz le Isten alkotásai közül?
"A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!"
Ézsaiás 9, 1-6
"A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, ahogyan aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadni szoktak, akiknek zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján. Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz. Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A Seregek URának féltő szeretete viszi véghez ezt!"
Ézsaiás 9, 1-6
„Bizony, könnyelmű voltam!” (Jób könyve 40, 4). Két fejezet után végre Jób is „szóhoz jut”. A „könnyelmű voltam” kifejezés régebbi fordításokban: csekély vagyok, parányi vagyok, hitvány vagyok. Az önhitt ember magát Istennel egyenrangúnak véli. A gőgös magát még Istennél is felsőbbrendűnek tartja. Itt kezdődik el Jób könyvében a fordulat. Jób belátta, hogy mi a helyes rangsor.
Bibliaolvasás:
"Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki."
Lukács evangéliuma 1, 23-45
Alapige:
"Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt. Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult...
Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és feleségednek, Sárának akkor már fia lesz! Sára közben ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg! De az ÚR megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? Van-e valami lehetetlen az ÚR számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mondta, mert félt. Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!"
1Mózes 18, 1-2 és 9-15
"Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. E napok után fogant felesége, Erzsébet, és öt hónapon át nem mutatkozott. Ezt mondta: Így tett velem az Úr azokban a napokban, amikor gondja volt arra, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt. A hatodik hónapban pedig Isten elküldte Gábriel angyalt Galilea egyik városába, Názáretbe egy szűzhöz, aki a Dávid házából származó József jegyese volt. A szűznek pedig Mária volt a neve. És hozzálépve így szólt az angyal: Üdvöz légy, kegyelembe fogadott, az Úr veled van! Mária megdöbbent e szavakra, és fontolgatta, mit jelenthet ez a köszöntés. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. Nagy lesz ő, és a Magasságos Fiának nevezik majd; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké, és uralkodásának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan lehetséges ez, mivel én férfit nem ismerek? Az angyal így válaszolt neki: A Szentlélek száll reád, és a Magasságos ereje árnyékoz be téged, ezért a születendőt is Szentnek nevezik majd, Isten Fiának. Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére, és már a hatodik hónapjában van az, akit meddőnek mondanak, mert Istennek semmi sem lehetetlen. Mária ezt mondta: Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint! És eltávozott tőle az angyal. Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében. Betelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan lehetséges, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint meghallottam köszöntésed, ujjongva mozdult meg méhemben a magzat. Boldog, aki elhitte, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neki."
Lukács evangéliuma 1, 23-45
Alapige:
"Azután megjelent neki az ÚR Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt. Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult...
Azután ezt kérdezték tőle: Hol van Sára, a feleséged? Ő így felelt: Itt a sátorban. Egyikük azt mondta: Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és feleségednek, Sárának akkor már fia lesz! Sára közben ott hallgatódzott a háta mögött a sátor bejáratánál. Ábrahám és Sára élemedett korú öregek voltak, és Sáránál már megszűnt a női életfolyamat. Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg! De az ÚR megkérdezte Ábrahámot: Miért nevetett Sára, és miért mondta: Ugyan, hogy szülhetnék öreg létemre? Van-e valami lehetetlen az ÚR számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának. Sára azonban tagadta: Nem nevettem! – mondta, mert félt. Az ÚR azonban így szólt: De bizony nevettél!"
1Mózes 18, 1-2 és 9-15
„A te parancsodra száll-e magasan a sas…?” (Jób könyve 39, 27). Hosszú, nehéz, néha céltalannak látszó viták után az Örökkévaló veszi át a szót. „Én kérdezlek, te meg oktass engem” (Jób könyve 38, 3). A teremtett világ néhány elgondolkoztató jelenségével találkozunk. Jób kora a felvetett kérdésekre aligha tudta a választ. Lehet, hogy évszázadok, évezredek tapasztalatai, megfigyelései egyik-másik kérdésre ma már tudnának választ adni. Az alapvető kérdés viszont megmaradt: hogyan lehetséges, hogy a teremtett világ rendje évezredeken, évmilliókon keresztül „működőképes” maradt? A „teremtés” elvitatása a Teremtő ellen lázadó ember „struccpolitikája”, mert „…Isten megtagadta a bölcsességet tőle…” (Jób könyve 39, 17).
„Ki akarja elhomályosítani örök rendemet tudatlan szavakkal?” (Jób könyve 38, 2). Véget vet az emberi bölcselkedésnek Isten szava. Örök bölcs rendje szerint tartja fenn a világot, igazgatja, gondot visel rá. Jobban tudnád vezetni? „Mondd el, ha tudsz valami okosat!” (Jób könyve 38, 4). Saját életünk irányítása is kihívást jelent, hibát hibára halmozunk. Ki mernéd venni Isten kezéből a sorsodat?
„Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött…” (Jób könyve 37, 21). Az ismert közhely – „a felhők mögött mindig kék az ég” – bibliai verziója ez mélyebb tartalommal. Mi nem optimista emberek vagyunk, akik keresik a dolgok mögött azt, ami jó, hanem vallást teszünk arról, hogy semmi sincs az ő akarata nélkül. Így minden történés mögött Isten jelenlétét kell feltételeznünk, legyen az akár nyomorúság vagy próbatétel. „Ne félj tehát, kicsiny csapat, / Ha rád felleg borul, / Kegyelmet rejt, s belőle majd / Áldás esője hull! / Bízzál az Úrban, rólad Ő / Meg nem feledkezik, / Sorsod sötétlő árnya közt / Szent arca rejtezik.”
„Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg minden ember, hogy most ő cselekszik!” (Jób könyve 36, 7). Nehezen választható el a történéseket mozgató akarat az emberi igyekezettől. Én erőlködtem, vagy Isten adta? Az én érdemem, vagy az ő ajándéka? Olykor azonban teljesen nyilvánvaló Isten munkája, mert az ember labdába se rúghat. „Embereknek ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Mt 19,26). Mindez természetesen az üdvösség munkálására vonatkozik elsőként, de igaz minden csodálatos megszabadulásra.
„Messziről hozom, amit tudok, hogy kimutassam Alkotóm igazát…” (Jób könyve 36, 3). Kényszernek érezzük megmagyarázni Isten működését, akaratát, döntéseit, mintha nekünk kellene igazolnunk annak helyességét. Messziről futunk neki számunkra felfoghatatlan titkoknak, így lehet a karácsony titkát is túlbonyolítani, beleakadni az isteni „kivitelezés” érthetetlen megoldásaiba. Nem messziről hozott tudás kell az igaz istenismerethez és a karácsony titkának megéléséhez, hanem „szívközeli” bizalom.
„…előtte van ügyed, de várnod kell” (Jób könyve 35, 14). A várakozás idejének mértéke nem ez: „…még nem büntetett meg eléggé haragjában…” (Jób könyve 35, 15). A várakozás idejéhez az advent, az eljövetel is mindig hozzákapcsolódik. Isten úgy várakoztat, hogy közben önmagát szeretné kijelenteni nekünk, és ezzel alakítani az életünket. Az adventünk sem az ő haragjának időhúzása, hanem áldott idő, amelyben ügyünk formálódik, miközben aktív, imádságos várakozásban vagyunk.
Elíhú már nemcsak számonkéri Jób megkeseredett szavait, hanem mélyen megítéli őt. A részvét minden nyoma eltűnik, mert szerinte egy bűnös ember méltó büntetését szenvedi. Jób őszinte Istenhez és önmagához, csak azt mondhatja ki, amit érez: „Halálos nyíl talált el, pedig nem vagyok hitszegő” (Jób könyve 34, 6). Jézus különös kategóriába sorolja az ilyen próbatételeket: „…azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei” (János evangéliuma 9,3); „ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja…” (János evangéliuma 11,4). Nehéz titkok ezek.
" Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.
Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.
Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.
A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.
Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament...
Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába...
Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt."
Lukács evangéliuma 1, 5-23; 46-56; 57-66
Alapige:
"Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa."
Lukács evangéliuma 1, 67-79
" Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, Abijjá rendjéből; a felesége, Erzsébet Áron leányai közül való volt. Igazak voltak mindketten Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten idősek voltak.
Történt pedig egyszer, hogy amikor rendjének beosztása szerint papi szolgálatát végezte Isten előtt, a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa az illatáldozatot. Az egész nép pedig kint imádkozott az illatáldozat órájában. Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt az illatáldozati oltár mellett jobb felől. Amikor Zakariás meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. De az angyal így szólt hozzá: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.
Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős. Az angyal pedig így válaszolt: Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De íme, most megnémulsz, és nem tudsz megszólalni egészen addig, amíg ezek végbe nem mennek, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében.
A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy olyan sokáig marad a templomban. Amikor mégis kijött, nem tudott hozzájuk szólni, és megértették, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt.
Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament...
Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert rátekintett szolgálóleányának megalázott voltára: és íme, mostantól fogva boldognak mond engem minden nemzedék, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve, irgalma megmarad nemzedékről nemzedékre az őt félőkön. Hatalmas dolgot cselekedett karjával, szétszórta a szívük szándékában felfuvalkodottakat. Hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel; éhezőket látott el javakkal, és bővelkedőket küldött el üres kézzel. Felkarolta szolgáját, Izráelt, hogy megemlékezzék irgalmáról, amint kijelentette atyáinknak, Ábrahámnak és az ő utódjának mindörökké. Mária Erzsébettel maradt mintegy három hónapig, azután visszatért otthonába...
Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és a rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és vele együtt örültek. A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: Nem, hanem János legyen a neve. De ezt mondták neki: Senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának. Ekkor intettek az apjának, hogy milyen nevet akar neki adni. Ő pedig egy írótáblát kért, és ezt írta rá: János a neve. Mindnyájan elcsodálkoztak. És azonnal megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Valamennyi szomszédját félelem szállta meg, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: Vajon mi lesz ebből a gyermekből? Az Úr keze pedig valóban vele volt."
Lukács evangéliuma 1, 5-23; 46-56; 57-66
Alapige:
"Apja, Zakariás, betelt Szentlélekkel, és így prófétált: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét. Erős szabadítót támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából, amint kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva, hogy megszabadítson ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk, hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján. Téged pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveznek majd, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az ő útjait, hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére bűneik bocsánata által, Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő nap a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában lakoznak, hogy lábunkat a békesség útjára igazítsa."
Lukács evangéliuma 1, 67-79
