„Izráel fiai, az egész közösség megérkezett a Cin pusztába az első hónapban, és letelepedett a nép Kádésban. Ott halt meg Mirjám, és ott temették el.
De nem volt vize a közösségnek, ezért összegyülekeztek Mózes és Áron ellen.
A nép ekkor Mózes ellen fordult, és ezt mondta: Bárcsak elpusztultunk volna, amikor testvéreink elpusztultak az Úr színe előtt! Miért hoztátok az Úr gyülekezetét ebbe a pusztába? Azért, hogy itt haljunk meg állatainkkal együtt?! Miért hoztatok föl bennünket Egyiptomból, és miért vezettetek bennünket erre a rossz helyre? Nem lehet itt vetni, nincs füge, sem szőlő, sem gránátalma, és még ivóvíz sincsen!
Mózes és Áron pedig a gyülekezet elől a kijelentés sátrának bejáratához ment, és ott arcra borult.
Ekkor megjelent nekik az Úr dicsősége.
Ekkor így beszélt Mózeshez az Úr: Vedd a botodat, és testvéreddel, Áronnal együtt gyűjtsd össze a közösséget, és szemük láttára parancsoljátok meg a sziklának, hogy adjon vizet! Fakassz nekik vizet a sziklából, és adj inni a közösségnek és állataiknak!
Mózes tehát az Úr színe előtt magához vette a botját a kapott parancs szerint.
Azután összegyűjtötte Mózes és Áron a gyülekezetet a szikla elé, és ezt mondta nekik: Hallgassatok ide, ti lázadók! Fakasszunk-e vizet nektek ebből a sziklából? Azzal fölemelte
Mózes a kezét, és kétszer ráütött botjával a sziklára. Erre bőséges víz fakadt, és ivott a közösség meg az állatok is.
Akkor ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivel nem hittetek bennem, és nem mutattátok fel szentségemet Izráel fiai előtt, nem vezethetitek be ezt a gyülekezetet arra a földre, amelyet nekik adok. Ezek Meríbá vizei: amikor Izráel fiai perbe szálltak az Úrral, ő ezekkel mutatta meg nekik a szentségét.”
4Mózes 20, 1-13
Alapige: „Ezt az igét mondta az Úr Jeremiásnak a szárazságról: Gyászba borult Júda, kapuiban ájuldoznak, gyászolnak országszerte, Jeruzsálemben jajkiáltás hangzik. Az előkelők vízért küldik szolgáikat; azok a ciszternákhoz mennek, de vizet nem találnak. Üres edényekkel térnek vissza, szégyenkeznek, pirulnak, fejüket eltakarják.
Rettegnek a termőföld miatt, mert nem volt eső az országban. Szégyent vallanak a szántóvetők, fejüket eltakarják. Még a szarvas is, ha megellett a mezőn, otthagyja borját, mert nincsen fű.
A vadszamarak ott állnak a hegytetőkön, levegő után kapkodnak, mint a sakálok, tekintetük elhomályosul, mert nincsen fű.
Ha bűneink ellenünk szólnak is, tégy jót velünk, Uram, a te nevedért!
Mert számtalanszor elpártoltunk, vétkeztünk ellened! Ó, Izráel reménysége, szabadítója a nyomorúság idején!
Miért lennél olyan, mint az ország jövevénye, vagy mint a vándor, ki csak éjjelre tér be?
Miért lennél olyan, mint a riadt férfi, vagy mint a vitéz, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, rólad neveztek el minket: ne hagyj el bennünket!”
Jeremiás könyve 14, 1-9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése